Rólunk

A vállalat múltja egészen 1982-ig nyúlik vissza, amikor Loschán Ferenc egyéni vállalkozóként megkezdte tevékenységét.

Fémmegmunkálás mesterfokon

Minőség, szakszerűség, gyorsaság

A vállalat múltja egészen 1982-ig nyúlik vissza, amikor Loschán Ferenc egyéni vállalkozóként megkezdte tevékenységét. 1993-ban döntött úgy, hogy vállalkozását kft.-ként folytatja tovább, így hivatalosan ekkor indult a Loschán Ipari és Kereskedelmi Kft. története.

Az elmúlt évtizedekben a folyamatos fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően a Loschán Kft. középvállalkozássá nőtte ki magát, és a fémmegmunkálás csaknem teljes palettáját fel tudja vonultatni. Kiemelkedő minőségű hegesztőink mellett lézervágással, lemezhajlítással, lángvágással és a legkülönbözőbb acélszerkezetek építésével foglalkozunk. Legyen szó kisebb részegységek gyártásáról vagy nagyméretű vázszerkezetekről, lényegében bármit meg tudunk valósítani az ipar számára, ami fémből van, de a gördülékenyebb ügymenet és alkatrészszükségleteink miatt már saját műanyagfröccsöntő csarnokkal is rendelkezünk. Lényegében nincs olyan acélszerkezet, amit ne tudnánk elkészíteni.

Jelenleg 55 fő dolgozik az olaszi telephelyen. A cég fő tevékenységi köre a fémmegmunkálás, a fémszerkezetek, gépalkatrészek, acélszerkezetek, lemezalkatrészek gyártása, illetve különböző fröccsöntött műanyag termékek előállítása.

Kapcsolat
Rólunk
Már több mint 5000 m²-en folyik a gyártás.

A 2014-es telephelyfejlesztés után, melynek keretében egy 1500 m²-es új gyárépületet avattak, ma a gyár telephelyén 8 üzemcsarnokban összesen több mint 5000 m²-en folyik a gyártás.

Bővebben →
Lemezmegmunkálás, fémszerkezetgyártás

Lemezmegmunkálás, fémszerkezetgyártás

Szénacél, rozsdamentes és alumínium alapanyagok lézervágását, hajlítását és megmunkálását vállaljuk gyors határidővel, kis és nagy darabszámú megrendelésekre is, a legkisebb alkatrészektől a legösszetettebb, többtonnás vázszerkezetekig.

  • Puskás Stadion
  • DVTK Stadion
  • Groupama Aréna
  • Autópálya elválasztók
Bővebben →
Miért éppen mi?

A folyamatos fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően középvállalkozássá nőttünk.

30 év tapasztalat

Három évtizedes tapasztalatunkat szívesen bocsátjuk megrendelőink rendelkezésére.

Profi csapat

Jelenleg 55 fő dolgozik az olaszi telephelyen és 8 üzemcsarnokban, 5000 m²-en folyik a gyártás.

Gyorsaság, pontosság

Partnereink árazás, gyorsaság és minőség területén is számíthatnak ránk.

Nemzetközi jelenlét

Mára a legnagyobb európai beszállítók komoly konkurenciájává váltunk.

55
Alkalmazott
1 500+
Megrendelés
800+
Tonna fém
580+
Termék havonta
Telephely és géppark fejlesztések
Géppark

Telephely és géppark fejlesztések

A 2014-es telephelyfejlesztés után, melynek keretében egy 1500 m²-es új gyárépületet avattak, ma a gyár telephelyén 8 üzemcsarnokban összesen több mint 5000 m²-en folyik a gyártás.

  • Minőség
  • Szakszerűség
  • Gyorsaság
Bővebben →
Mára a legnagyobb európai beszállítók komoly konkurenciájává váltunk.
Előregyártott betonelemek

Mára a legnagyobb európai beszállítók komoly konkurenciájává váltunk.

A vállalat saját „előregyártott betonelem" iparági termékeit sikerrel forgalmazza belföldön és külföldön egyaránt. A betonelem gyártó cégek számára országos viszonylatban is a Loschán Kft. a legnagyobb beszállító; fémszerkezeteiket a győri Audi-gyár építéséhez ugyanúgy felhasználták, mint a Groupama Aréna kivitelezésénél.

Ügyvezetőnk mondta

A Loschán Kft-nél a mű sohasem készül el, és az alkotók sem pihenhetnek meg – további fejlesztésekre és beruházásokra készülünk idén is.

Loschán Csaba Loschán Csaba Ügyvezető / Tulajdonos